A Kr. e. V-IV. században Róma sorozatos földszerző háborúinak köszönhetően egyre gyarapodtak az állami tulajdonú közföldek, melyekből bérlés révén a patríciusok jutottak nagy földterülethez, miközben a katonaságban a nehézfegyverzetű gyalogságot adó plebejusok szerepe egyre nőtt. A plebejusok ezt kihasználva kivonultak a Róma melletti Szent-hegyre önálló város alapításával fenyegetőzve, melynek hatására létrehoztak egy külön plebejus tisztséget, a néptribunusét, kinek megválasztására saját népgyűlést alakítottak.

Ekkor már nem származási, de vagyoni alapon osztották öt osztályba a város lakóit. Az első osztály adta a lovasságot és a nehézfegyverzetű gyalogságot, a két legnagyobb erőt képviselő fegyvernemet. Ennek megfelelően jött létre az új népgyűlés, melyben a katonai egységeknek megfelelően az első vagyoni osztály több egységgel képviseltette magát, mint a másik négy. Mivel a reformok még mindig a gazdagoknak kedveztek Licinius és néptribunusa törvénykeztek, hogy 500 jugerumban maximalizálják egy személy részesedését a közföldekből ( ángyán ager publicus), ám (csak a haveroknak osztottak földeket) a törvényt később nem tartották be.

Patrícius vagy Plebejus?!

Róma ezután Itália meghódítására tört, miközben a távoli hódításaikból becheckoló vezetői rájöttek, hogy a meghódított városokat könnyedén hergelhetik egymás ellen Facebook-on így politikájuk alapja a „Divide et impera” – Oszd meg és uralkodj elve lett.

Itália meghódításával párhuzamosan sorra bontották le a patríciusokat és a plebejusokat elválasztó korlátokat, és megnyíltak a hivatalok, végül pedig a papi tisztség is a plebejusok előtt. Kr. e. 287-től pedig már a plebejus népgyűlés határozatai is kötelezőek az egész római népre, ezért területi alapon már a patríciusok és képviseltették magukat ezen a népgyűlésen. A jogegyenlőség teljessé válásával viszont kezdetét vette a patríciusok és a vagyonos plebejusok összeolvadása, egy új vezető réteg, a nemesség (nobilitas) kialakulása.

A hódítások hatásaira a politikai irányítást kézben tartó földbirtokosok, tehát a senatori rend, a meghódított területeken az ager publicusból kiszakított földekkel növelte vagyonát, így létrejöttek a nagybirtokok – latifundiumok. Ráadásul a rabszolgamunka előnyeit kihasználó nagybirtok komoly versenyt támasztott a kisparaszti gazdaságok számára. Sok parasztcsalád tönkrement, elveszítette földjét. Az eladósodott, majd földjüket vesztett parasztok Rómába költöztek, ahol kialakult egy új társadalmi réteg, az antik proletariátus, kiknek a szavazatát – így politikai súlyát – a vagyonosabb réteg könnyedén a saját céljai elérése érdekére használta. Ez azonban nem csak társadalmi, hanem katonai probléma is volt: Rómában ugyanis csak a földdel rendelkezők vállalhattak katonai szolgálatot.

Tiberius Gracchus néptribunus meg akarta újítani ezért a Licinus-féle földtörvényt, mely korlátozta az ager publicusból bérelhető földek nagyságát, így pedig a latifundiumok jelentős része visszakerült volna az állam kezébe, melyet kisbirtok formájában a parasztoknak osztottak volna ki. Tiberius Gracchust háromszáz hívével együtt a senatori rend hívei megölték, így öccse Caius Gracchus próbálta bátyja reformjait folytatni, aki az általa szított véres összecsapások hatására viszont öngyilkos lett. Két politikai csoportosulás jött létre: a senátori rendet képviselő optimaták, és a lovagrendhez kapcsolódó néppárt.

A reformok működnek!

A római hadsereg reformját a vagyontalan római polgárok soraiból, zsoldért toborzott katonákkal, tehát zsoldoshadsereg felállításával oldották meg. A többször is consullá választott néppárti Marius vezetésével egységesítették a fegyverzetet és bevezették a rendszeres kiképzést, valamint katonái leszereltével (16 év) földhöz is jutottak. Ez két dolgot is jelzett: 1. Az évenként váltakozó hivatalnokok nem képesek igazgatni Rómát, 2. A zsoldoshadsereg, és annak vezére, veszélyezteti a köztársasági berendezkedést.

Bár az itáliai szövetségesek megszerezték a római polgárjogot és Itáliai egységessé vált, a belső ellentétek mégse csitultak. A senatus jelentős haderővel Kis-Ázsiába küldte a vezérét Sullát, ám alig hagyta el Rómát a néppártiak leváltatták, és a fontos tisztségre Mariust emelték. Sulla ugyanakkor nem mondott le a hadseregről és zsoldosaival Róma ellen vonult - kirobbant a polgárháború. Sulla vérfürdőt rendezett és korlátlan időre diktátorrá választatta magát, és ellenfeleit feketelistára tette: akinek a neve ezen a listán szerepelt, azt bárki feljelenthette vagy büntetlenül megölhette. Sulla támogatottságának növelése céljából tömegével telepítette le veteránjait és áldozatainak rabszolgáit valamint a senatus létszámát is 300-ról 600 főre emelte.

A rabszolgákat Rómában rabszolgákhoz méltóan tartották, így (Kr. r. 73-71 között) Sulla diktatúráját követően, került sor az ókor legjelentősebb, Spartacus vezette rabszolgafelkelésére. Azonban nem meglepő mód még ebből is a hatalom profitált, hiszen a felkelést leverő és Sullához közel álló hadvezérek (Crassus és Pompeius) befolyása erősödött, ami a köztársaság helyzetét tovább gyöngítette.

Mivel a köztársaság pártiaknak nem volt programja az egyeduralom elkerülésére így először a Crassus-Pompeius-Caesar triumvirátusból Caesar került hatalomra. Caesar bár a birodalom egységét erősítő és a belső elégedetlenséget csökkentő reformokat hajtott végre (földet osztott, értékálló aranypénzt veretett, római polgárjogot adott sok provinciabelinek), többek közt létszámnöveléssel és a provinciabeli előkelőkkel is csökkenteni kívánta a senatus súlyát és ezért egy köztársaságpárti összeesküvés során (Te is fiam Brutus?) megölték. Ezt követően Antonius-Lepidus-Octavianus triumvirátusból Octavianus (későbbiekben Augustus) kerülhetett hatalomra, aki Caesar hibájából tanulva már leplezte egyeduralmát és a köztársaság megmentőjének szerepében tetszelgett, miközben kulcsfontosságú tisztségeket összpontosított a kezében. Ezt a hatalomgyakorlási módot principátusnak nevezzük.

A Kr. u. I században a császári hatalom megerősödött, a birodalom növekedett és bár a következő század a császárság virágkora, véget értek a hódítások és egy sikeres nemzeti konzultációt követően a limes kiépítésével védekezésre rendezkedtek be.

Ezért is ered a konzultáció kifejezés a consulátus szóból, mely arra utal, hogy a consulátus demagóg kérdéseket küld ki a római polgároknak csak azért, hogy igazolni tudja a későbbi reformjait… Nem tudtad?! Én sem… Na látod.

Ha Rómába jössz, tartsd tiszteletben…!!4!

Az I. és II. században a provinciák megerősödtek és a birodalmon belüli kereskedelem veszített a jelentőségéből. A hadjáratok megszűnésével kevesebb rabszolga került a birodalomba, így a drágább és többet fogyasztó munkások miatt már csökkent a piacra kerülő áruk mennyisége, ezzel párhuzamosan pedig a fokozódó külkereskedelmben luxuscikkekért (borostyán, Louis Vuitton táska, selyem, Breitling óra, tömjén, Gucci öltöny) cserébe az arany folyamatosan kiáramlott a birodalomból.

A gazdaság hanyatlása és a piac visszaszorulása nem egyformán érintett minden vidéket, melyek így a birodalom nyugati felében jobban érvényesültek. Constantinus Róma helyett ezért új fővárost építetett magának, melyet önmagáról Konstantinápolynak nevezett el. A II. és III. század folyamán Róma még képes volt visszaverni a Germán támadások, azonban miután a hunok útját elzárta a kínai Nagy Fal, és kénytelenek voltak nyugati irányba előretörni, az előlük nyugat felé menekülő nomád népek népvándorlási áradatot indítottak el.

„A hunok népe, melyről a régi írások alig emlékeznek meg… vadsága minden képzeletet felülmúl.…Ezeknél senki sem szánt, még csak hozzá sem nyúl az ekéhez, mindannyian jelölt lakóhely nélkül, otthon és törvény, állandó szokás nélkül kóborolnak, mintha mindig menekülnének valaki elől lakásul szolgáló szekereiken.”

Az először a limeshez érő nyugati gótokat még megpróbálták zsoldjukba fogadni, ám mivel az ellátásukra is szánható összegeket egy demagóg plakátkampányra költötték, ezért a gótok föllázadtak. És mivel a császár képtelen volt leverni a felkelést, ezért elismerte őket szövetségesnek és függetlenséget élvezve letelepedhettek a határokon belül. A Nyugatrómai Birodalom nem tudta megakadályozni a germán népek beözönlését, és a betörő népek szabadon települhettek le a tartományokban, és bár a betelepülés kezdete öldöklést és pusztítást hozott, a régi és az új lakosság azonban lassan megtanult egymás mellett élni. A birodalom névleg még létezett, de döntő részét már új germán királyságok uralták, és bár a hunokat feltartóztatták, a védelem nélküli városra rátörtek a vandálok. Az utolsó császárt 476-ban lemondatták trónjáról…

(Ismét látható, hogy rengeteget tanultunk a történelemből...)

HA TETSZETT A BEJEGYZÉS, AKKOR OSZD MEG ÉS URALKODJ! :)