Szóval a Canossa járásról mit tudsz elmondani?

… Mivan? … Ez most komoly ez a kérdés?

Komoly XD.

Canossa járás. Ismerem a szót meg így a kifejezést, de nem ugrik be. Nem tudok elmondani semmit, de most ezt így megnézhetem?

Persze.

A töri tanárom facebookon ismerősöm, ha majd ezt látja…

Ugye nyilván nem a Canossa járás fogalom tudása miatt, viszont mégis hogyan lesz valakiből fotós? Először is mikor döntöttel el egyáltalán, hogy fotós leszel?

Igazából nem mondom, hogy valaha ezt így eldöntöttem. Szerencsére úgy is hozta a helyzet, hogy ide sodródtam. Ha konkrét időpont kell, akkor talán amikor eldöntöttem, hogy beiratkozom a fotós suliba, kb 4-5 éve, az egy fontos elhatározás volt. De ahogy az egész indult, az teljesen hobby volt és jóval régebbre nyúlik vissza.

Abból indult, mint ahogy a legtöbb embernek, akinek van otthon fényképezője: „ohh tök sok fotós van, nagyon egyszerűnek tűnik a dolog, biztos nekem is menni fog.” Én is így voltam vele: állt otthon egy gép, senki nem használta, és úgy gondoltam, hogy akkor majd én használom, majd lefotózok pár katicabogarat, biztosan menni fog… Hát nem ment... Ami azt hittem sikerült, így utólag belegondolva már, az is szar lett. :)

Ekkoriban egyébként először pestre jelentkeztem turizmus vendéglátásra, és nem vettek föl, és akkor úgy döntöttem, hogy ebben az évben csinálnom kéne valamit és beleástam magam a fotózás rejtelmeibe… Rengeteget fotóztam, a képeimet feltöltöttem képértékelős oldalakra, rengeteget olvastam, ráírtam fotósokra és találkoztam velük, sőt végül már én is szerveztem találkozókat. És bár ekkor nem nagyon volt stabil bevételem de szülői támogatásból meg nyári melókból tudtam fejleszteni a technikai hátterét a dolognak. Igyekeztem mindig mindent saját pénzből, saját keresetből megvenni. Volt, hogy otthonról kisegítettek, de amint összegyűlt a pénzem, akkor azt vissza is adtam a szüleimnek.

És egy idő után azt vettem észre, hogy megkeresnek egyre többen… Fotóztam egy esküvőt, csak pusztán kíváncsiságból és utána megkeresett egy pár, hogy akkor fotózzam az esküvőjüket, megkerestek portrékra, és utána azt vettem észre, hogy már annyian keresnek, meg olyan helyekről is, hogy már nem tehetem meg, hogy … Szóval akkoriban olykor feketén dolgoztam… Üdvözlöm a NAV-ot. Ezt kérlek ne írd bele :D…

De.

Szóval muszáj voltam valami sulit csinálnom azért, hogy tudjak számlát adni, és vállalkozni. És akkor beiratkoztam a Práterbe, ami sajnos picit túlságosan a régimódi analóg dolgokra épült még akkoriban… De ugye mindezt úgy hogy közben vendéglátósnak készültem, mert Szolnokon csak beiratkoztam egy vendéglátós szakmenedzser képzésre előtte 1-2 évvel. Jól hangzik, de pincér meg szakács kb… (olyan mint a segédmunkás, azt is hívhatnánk átviteli technikusnak, mert egyik helyről viszi át a másikra a dolgokat.) És amint meglett az a szakma én abba is hagytam…

Miért?

Volt egy olyan pillanat például, amikor dolgoztam egy helyen a belvárosban, egy nagyon puccos étteremben, diákmunkásként csak leszedtem az asztalakot meg csináltam a kuli munkát –  de egyszer mégis kiderült hogy fotózom és ekkor az étterem vezetősége megkért, hogy csináljak már pár fotót a helyről És akkor egyik nap még diákmunkásként mentem felszolgálni, másnap pedig mentem ugyanide fotósként. Ekkor már persze úgy fogadtak, hogy „Szia Misi! Mit eszel, mit iszol, mit kérsz?” Tehát kábé ki volt nyalva a seggem, pedig ugyanaz az ember voltam, mint az előző munkanapokon, csak ott már mivel rajtam múlott a következő arculatuk, teljesen megváltozott a hozzáállásuk. Azután a következő napokban persze maradt minden változatlan: „mi az hogy az ebédszünetbe a húsz helyett huszonöt percet vagyok?!” Akkor nap végén eldöntöttem, hogy innentől kezdve engem nem érdekel a vendéglátás. Ráadásul ekkor már volt annyi fotós megrendelésem, hogy megtegyem, hogy váltok.

Szóval én úgy is érzem, hogy te is akartad, és utána mintha a környezet vákuma húzott volna valahova.

Várjál ezt most nem értem.

Tehát persze te fejlesztetted a fotós skilljeidet abban az évben, de utána mintha a környezet megrendelései húztak volna abba az irányba.

Kis részben igen. Ha nem kezdek el meló szinten foglalkozni ezzel, akkor valószínűleg most is csak portrékat csinálnék a saját örömömre. És akkor viszont fogalmam sincs mi lenne a munkám. Az viszont tényleg tök érdekes, hogy mára már 95 %-ban rendezvényfotózással foglalkozom, pedig anno azt gyűlöltem. De az évek során ez megváltozott, mára már imádom. Szeretem a kihívás részét, hogy annyi féle emberrel, helyszínnel találkozom, és mindegyikből ki kell hozni a legjobbat. Ez máshogy kreatív, mint egy esküvői fotózás. Persze sokszor éppen hogy megöli a kreativitást, mert tök egyforma, sokszor unalmas, eseménytelen, ismétlődő eseményeken is ott kell lenned, de hát minden munkának megvan az árny oldala is, a fotózásnak miért ne lenne? 

Szóval igen, nem önszántamból, de felkértek ilyen melókra és most tökre örülök, és most viszont a portré és az esküvő az már kikapcsolódás mellette, mert máshogy kreatív. Ugye egy riportnál nyílván nem szólhatok bele a résztvevőknek, hogy „akkor most innen fogd meg ezt és oda fordulj”, de esküvőnél pedig pont hogy meg kell mondanod nekik, hogy akkor mit csináljuk, de ezt is csak egyfajta iránymutatásként, közben meg tudod mutatni nekik a képeket, a portrénál pedig szinte már abszolút kontrollom van a környezet és a modell felett.

Szóval az esküvői fotózás neked már kikapcsolódás? Akkor eljönnél majd az én esküvőmre is fotózni? Szállást biztosítok – koszt kvártély. XD XD XD

Az esküvői tortából is kapok... Idén volt egy nagyon távoli ismerős, aki megkeresett (ebből remélem nem fogja tudni hogy ki az). De úgy hogy először simán meghívtak, majd kiderült, hogy azért fotózni is kéne…

A régi iskolai barátok legalább előkerülnek. :)

Hát igen. Akkor mondták, hogy kaját meg mindent kapok de fotózzak. Hát akkor mondtam nekik, hogy tök jó hogy meg lettem hívva az esküvőtökre, de ha nem vagyok fotós akkor nem hívtatok volna?! Úgyhogy végül adtam egy ajánlatot, és mondtam nekik ha az megfelel akkor megyek, de egyébként nem. Én tartom, hogy azért ebben nekem a barátság más. Persze van olyan jó barátom, akinek szívességből is fotóznám az esküvőjét, és egyébként neked is elmennék fotózni, ezt most komolyan mondom.

Majd behajtom.

Jól van, én mondtam. De az egészen más mikor meghívnak és én felajánlom, mint amikor érzed, hogy azért hívnak már az esküvőre, hogy neked ott még plusz produkciót kell nyújtanod. Cserébe kihagyhatod a menyasszonytáncból a tízezrest, de fizetséget egyébként nem kapsz.

Gyakran találkozol ezzel, hogy nem szakmának tekintik a fotózást, mint pl a felszolgálást és szakácskodást?

Igen. Ami ennek kapcsán eszembe jutott, amit gyakran szoktak mondani: „hogy ilyen drága és jó géppel könnyű jó képeket csinálni.” Erre gyakran visszakérdezek, hogy „Te jól tudsz főzni? – Hát azt mondják igen. – Biztos azért mert jók az edényeid.” Tehát persze abszurd. Ezt már sokszor mondták és kerültem ilyen helyzetbe. Nem egyszer ilyen esetben fogom a gépet, elállítok rajta minden általam előre beállított dolgot – mert az esetek 95%-ban én mindent manuál módban fotózok, azaz én állítok be minden értéket a gépen, pl.: rekesz, záridő, iso stb. és úgy nyomom az illető kezébe, hogy na tessék, itt a gép, akkor lássuk neked sikerül e jó képet csinálni vele..  Még szép, hogy nem. És ilyenkor jön a megszokott védekező mondat: „De hát könnyű, mert neked be volt állítva.” Na igen, de vajon ki állította be? Sokan azt hiszik, hogy ez egy „buliszakma” pedig sokszor ugyanolyan szenvedős is lehet mint bármely másik. Az Instagram fotóknak és filtereknek köszönhetően néha úgy érezhetjük magunkat, hogy 10 millió fotós országa vagyunk, de ki lehet próbálni, és utána mindenki megtapasztalhatja a hozzáállásának a hátulütőjét. Fotóztassa például egy jó haverral az esküvőjét, aki attól „profi”, mert van egy cserélhető objektíves, tükörreflexes gépe, markolattal(!!), és az elkészült „csúcsfotók” láttán biztosan inkább átgondolja még egyszer ezt a dolgot.

Mikor kezdted a napiarcokat? Hogyan jött?

Akkor kezdtem el, mikor még sokkal több szabadidőm volt. Tehát a 365 sorozatomat négy éve kezdtem… Ami elég ciki most így belegondolva… XD. De majd azt is elmondom, hogy mikor és miért lassult a sorozat le. Az érdekes, hogy miért kezdtem el?

 Persze, hogy érdekes...

Akartam valami egyedit, különlegeset, amit előttem még senki nem csinált. De persze minden fotósnál egy idő után eljön a 365 napos portré, hogy valamit minden nap lefotóz és feltölti, de én amikor ezt elkezdtem akkor 30 nap után rájöttem, hogy én nem vagyok az aki valamit lefotóz és művészi fényképet lő belőle. Úgyhogy ez nem ment, de gondoltam, hogy valami mást mégis csak kéne. És tudtam, hogy engem nagyon érdekelnek az emberek. Ráadásul akkor költöztem fel Pestre és egyre gyakrabban fordult meg a fejemben a sok szembejövő idegen érdekes arcot látva, hogy mi lehet a történetük,  hogy miért öltözik így, miért van annyi fülbevalója? És akkor rájöttem, hogy ezt kéne csinálnom.

Az elején még három mondat, három válasz. Egyáltalán nem voltam ekkor még kommunikatív, de ez a sorozat segített abban hogy közvetlenebb legyek és ki tudjam fejezni magam. Szóval elkezdtem és 200 napig szinte mindennap kimentem az utcára. Utána volt egy magánéleti válság, és mikor először újrakezdtem nem volt már meg a kezdeti lendület, majd mikor megint újrakezdtem, már annyi meló jött be, hogy nem tudtam ugyanabban az ütemben csinálni.

(Vastag betű, sárgával, hogy szerkezetileg úgy tűnjön, mintha kérdeznék.)

Például az, hogy rendezvényfotós lettem, azt ennek a sorozatnak köszönhetem. Láng Péternek, aki mára már egy nagyon kedves fotós barátom, van egy podcastje és pont amibe én belehallgattam adásba, megemlítette a sorozatomat, hogy mennyire tetszik neki. Úgyhogy egyből írtam neki, hogy elképesztően jól esik, hogy egy fotós, akit nagyra tartok, az így megemlít engem és különben pedig szívesen meginnék vele valamit. Amire ő visszaírt, hogy benne van… Pár nappal később pedig az éjszaka közepén jött egy sms meg e-mail, hogy valahányadikán dolog lenne, ráérsz?! Arra végül nem tudtam elmenni, gondoltam is, hogy itt volt a nagy lehetőség, de elszalasztottam. De pár nap múlva megint hívott,  hogy lenne egy meló ahol megnézné hogy dolgozok… És azóta nagyon sokszor dolgoztunk együtt, és ezidő alatt nagyon sokat tanultam tőle, amiért hálás vagyok neki.

És ha ezt belefoglalod, akkor azt külön írd majd le, hogy ez nem nyalizás, mert ő ezt úgyis annak veszi.

Szó-szerint leírom. :)