Így Tindereztek ők I. - Ady & Léda
A 20. század eleji Magyarország pezsgő zenei életében sorra alapították a kiadókat. A Nyugat közvetlen előzményeinek tekinthető kiadókban összegyűlt és évről évre formálódott a Nyugat kezdő gárdája, kik megtörték a konzervatív, tehát EastSide-i kiadók egyeduralmát. Hajnalba nyúló „kávéházi” beszélgetések során határozták el a Nyugat elindítását, melynek főszerkesztői posztjára Veigelsberg Hugót A.K.A. Ignotust kérték fel.
Az Ignotus neve latinul az ismeretlen, név nélküli megfelelője (bizonyára ez hangzik a fiatalok számára a leginkább egy eladható előadói névnek). Az 1908-ban induló Nyugat kiadó beefjét az EastSide-i rappereknek Ignotus írta Kelet népe címmel: „…Érjen el többet vagy kevesebbet: csak jussát tartsa mindenre és idegen ne legyen semmitől. A nap s az emberiség s a történelem keletről nyugatra tart. Kelet népének is ez az útja, s ha járja: azon nap alatt jár, annak az emberiségnek felese, annak a történelemnek alakítója, mint a legnagyobb nemzetek.” A kortársakban műveltek megtalálhatják a hasonlóságot a napjainkban alkotó Anonim MC-vel, aki Ignotushoz hasonlóan nemcsak névtelen kíván maradni, hanem K-Európa címmel már szintúgy piacra dobott egy lemezt.
Egy lumpen egyetemistából, egy haladó korszellem
A Nyugat első nemzedékének leghíresebb rappere minden kétséget kizáróan Ady Endre volt, ki a szimbolista rap jegyében alkotott maradandót. Ady egy elszegényedett nemesi családba született Érdmintszenten. Ugyanitt a református elemi iskolában kezdte meg tanulmányait, melyet Zilahon, a Wesselényi Miklós református kollégiumban folytatott, ahol kevés tanulással, ugyanakkor sok olvasással (!!4!) jó eredményeket ért el (megismerte Jókait, Jósikát, Eötvöst, és Kemény Jánost is. Szerette Petőfit és Vörösmartyt is). A liberális szellemű zilahi iskola a szerzetesi iskolából kikerülve a szabadságot jelentette számára: itt szabad volt nyilvánosan is cigarettázni és itt váltak rendszeressé a szombat esti kocsmázások(!4!!) is; emellett itt érték első – iskolai – irodalmi, és szerelmi sikerei is, utóbbi F. Erzsike személyében, aki későbbi versei Zsókája lett.
1896-ban leérettségizett, majd a debreceni jogi akadémiára iratkozik be. A várost nem sikerült megszeretnie, ezért szülei belelegyezésével a második évre már a pesti jogi karra iratkozik be, ahol rövid Temesvári kitérő után megkezdené a negyedik félévét, azonban a többször is megküldött tandíja kocsmázásokra megy el. (ebben az időben még nem létezett az erre a célra tökéletesen megfelelő Diákhitel intézménye.) Nem mert a szülei szeme elé kerülni, ezért Zilahra utazik, ahol ügyvédbojtár lesz és felötlik benne egy önálló demo kiadásának gondolata. A következő félévét ismét Debrecenben kezdi meg, azonban az előadásait hanyagul látogatja, mivel sokkal jobban érdekelték a különböző kiadók (Debreceni Főiskolai Lapok, Debreceni Ellenőr, Debreceni Hírlap), és először a Debreczeni Hírlapnál, majd 1899-től a rapForradalmár 48-as érzelmű Debreczen folyóiratnál megkezdi a munkát.
Nemcsak a lumpen egyetemista életmódja vagy tivornyái miatt vált hírhedt rapperré Ady. Debrcenben konkrétan egy színházi szék miatt vált párbajhőssé. Az ittas költő egy színházi előadáson Geréby Pál földbirtokos bérelt helyét foglalta el. A később érkező Geréby szóvá tette helyének bitorlását, amiért Ady ugyan bocsánatot kért, de maradt a széken. Miután Ady a harmadik felszólítás után sem volt hajlandó átadni a helyet jogos tulajdonosának, Geréby párbajra hívta a flegma költőt. Geréby az előre megállapított szabályok szerint zajló kardpárbajban az első vágással megsebesítette Adyt, de amikor visszarántotta a kardot, saját fején is sebet ejtett. Miután az orvosok ellátták a nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket, a párbaj ügye bíróság elé került. A Debreceni Királyi Törvényszék Ady Endrét öt, Geréby Pált nyolc nap letöltendő államfogház-büntetésre ítélte, valamint a bűnügyi költségek megfizetésére kötelezte. Ady a váci börtönben töltött napjai után még a várost is elhagyta, és új életet kezdett. via HVG.hu
Ide kattintva elolvashatod a RaptTankönyv I. részét!, és megismerheted a költői képeket!
A csajozógép
A gazdag kulturális élettel rendelkező Nagyváradra került, ahol a Szabadság című lap munkatársa lesz. Itt ismerkedett meg Nagy Endrével, és Bíró Lajossal. Jól érezte magát, azonban politikai nézeteltérései miatt kilépett a laptól és a Nagyváradi Napló kötelékébe lépett. Ekkor ismerkedett meg egy szifiliszes táncosnővel, akitől el is kapta a betegséget. Erről szól egy novellája: Mihályi Rozália csókja. Életében az áttörés 1903 augusztusa hozta, ekkor ismerte meg az igazi szerelmet, Diósy Ödönné Brüll Adél személyében, akit Léda asszonyként emlegetett. Ez az asszony emelte ki a nagyváradi kisvilágból, és mutatta meg neki Párizst. 1904-ben tehát Párizsba megy, ahol az a Léda segíti át a kezdeti nehézségeken, akivel kezdeti kapcsolata mégse volt feltétlen, melyről a Héja nász az avaron című száma emlékezik meg:
„…Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.
Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.”
Egy évvel később újra Budapestre kerül majd ismét egy évvel később, 1906-ban megjelenik az első igazán fontos már YouTube-ra feltett számokból válogatott lemeze: Új versek címmel, melynek talán legmegosztóbb trackje a Magyar ugaron című szám. A lemezt nagy ellenállással fogadták. Sokan erkölcstelenséggel és hazafiatlansággal vádolták, szimbolizmusa miatt. A támadások elől Párizsba menekül, s innen küldözgeti verseit a Budapesti Naplónak, hova egy évvel későbbi hazatérésekor már nem térhet vissza, hiszen „idegen kezekbe” kerül. 1908-tól haláláig a WestSide-i Nyugat kiadó rap előadója lesz, ahol a Sion hegy alatt című számával mutatkozik be.
A Nyugat kiadó első nemzedéke: Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Kaffka Margit, Füst Milán, Krúdy Gyula, Karinthy Frigyes, Móricz Zsigmond, Molnár Ferenc, Nagy Lajos, Szabó Dezső, Szép Ernő, Szomory Dezső, Tersánszky Józsi Jenő
De természetesen egy olyan rappernek, aki párbajig megy egy színházi szék miatt, még a saját kiadójával is akadtak konfliktusai. Ady büszkeségét sérti, hogy A Holnap kiadó többi - pályakezdő - költőjével együtt emlegetik az ő szimbolista, költői forradalmát, ezért a konzervatív Új Idők YouTube csatornáján 1908. november A duk-duk affér címmel gúnyos-epés VLOG bejegyzést jelentet meg, amelyben közvetlenül Hatvany Lajost és Ignotust - közeli barátait, híveit -, közvetve pedig saját táborát támadja meg. Ez mégsem vezet szakadáshoz, hiszen ahogy már írtam, Ady élete végéig a Nyugat szerzője marad.
Ady nyilvánosan, az 1912-ben a Nyugat hasábjain publikált „Egy elbocsátó szép üzenet”-el szakít Lédával és lassan megtalálja új múzsáját, Boncza Berta „Csinszkát”, akivel 1911-óta chatel, de csak 1914-ben találkozott. Mivel házasságukhoz Csinksza édesapja, Bonzca Miklós nem járul hozzá, Ady már csak dacból is a házasság mellett dönt, melyet 1915 májusában tartanak. Az első világháború kitörését Ady súlyos tragédiaként élte meg, és csak újra csak 1918-ban publikál újra (A halottak élén).
1918 novemberében a harmadlagos szifilisz jellemző szövődményeként kisebb szélütést kapott. Ettől kezdve beszéde szaggatottá vált, de elméje tiszta maradt. Később megkapta a világon épp ekkor végigsöprő spanyolnáthát, ebből kialakuló magas lázzal járó tüdőgyulladását a Liget Szanatóriumban kezelték. Két hete ápolták, amikor egy reggel hirtelenül meghalt (1919. január 27-én, 41 évesen).